Ágó blogja

Már majdnem két hete volt a Vivicittá, mégsem írtam. Ennek az az oka, hogy nem jött össze a cél. Sajnos.

Rögzítsük a szikár tényt, 1:52:49 lett, a valaha volt 4. legjobb félmaratonom (a harmadik mindössze egy másodpercre volt). De mindegy, egyetlen cél volt, az 1:48:34, attól nagyon messze voltam.

Az ok: minden bizonnyal a meleg. Rettenetesen megfőttem, de erre csak a végén jöttem rá.

Úgy jártam, mint a fokozatosan melegített béka, egészen a legvégéig nem realizáltam, milyen nagyon meleg is volt.

Nem lesz ez túl hosszú poszt, mert holnap van A nap, és még van némi tennivalóm a pihenés előtt. Pár gondolatot azonban le akarok írni még. 

Szóval, holnap 9-kor a Margitszigetről elrajtol a Vivicittá félmaraton, rajtszámom 5978. A célom a 2011-ben ugyanezen a versenyen futott egyéni csúcsom, az 1:48:34 megdöntése. Mindegy, mennyivel, ha csak 1 másodperccel is, de legyen meg. Egy 14 éves csúcsnál tökmindegy, mennyivel dől meg, ideje megdőlnie. 

2011, azt hiszem, az volt az első félmaraton a Vivicittá keretében, és jókor volt, azon a télen tényleg rengeteget futottunk. Meg ab ovo télen futottunk többet. Ez utóbbi mondjuk azóta se változott sokat. Minden más (némi túlzással) viszont igen. Messze nem tudok úgy és annyit edzeni, mint akkoriban, szóval az egyetlen lehetőségem, hogy jobban (okosabban, hatékonyabban) csináljam. És ezt megtettem. A kérdés, hogy ez elég-e. 

A versenydrukk bennem van, meg tudom, hogy közbe jöhet kb bármi, de mégis, majdnem biztos vagyok, hogy meg kell tudnom csinálni. Még akkor is, ha a mai napi rápihenés azért nem volt ideális. De azt hiszem, azért az elég jó szintet elérte. 

Azt gondolom, a szükséges munkát beletettem, az edzéseket elvégeztem, már csak be kell fejezni a munkát. Le kell aratni a munka gyümölcsét. Az se lesz könnyű, persze, de messze nem annyira melós, mint volt az elmúlt 5 hónap az alapitással, az építkezéssel, a gyorsításokkal, a sok-sok edzéskilométerrel. Ja, és nem lesz nehezebb, mint a maratoni volt, tíz éve. (Igen, annak is már tíz éve, de durva...) 

De a munkát be kell fejezni. Ez a terv holnapra. 

Ezt fogom megcsinálni. 

A szél nem fog zavarni. A NAK futóköre is szokott szeles lenni, a Margitsziget is. Vihar nem lesz, ami lesz, azt megoldom. A meleg se fog zavarni, majd többet iszunk. Minden más meg úgyis jó lesz. 

Jó'ccakát! 

Ui. Maratoni mottóm volt, most is jó lesz: 

Győzd le magadat, és legyőzted a világot! 

(Szent Ágoston)

A félmaratoni egyénicsúcs-döntő edzéssorozatom második tesztversenye a Balaton Szupermaraton keretében rendezett, Befutó 15 km versenyszám volt március elején (9.). A cél alapvetően ugyanaz volt, mint január közepén a Zúzmarán: a tervezett félmaratoni tempóval végigfutni. 

Szeretem ezt a versenyt, egyrészt a Balaton miatt, ilyenkor, az év elején, távol a szezontól még olyan csendes, ráadásul a vonatozós szezonomat is el tudom indítani, végre van alkalom. Kár, hogy odafelé nem nagyon van más opció, mint a Flirtön szenvedni Fehérvártól Akarattyáig. Visszafelé Siófoktól az IC már rendben van. 

Na de a verseny. A tanulságot ezúttal úgy lehetne összefoglalni: egyáltalán nem haszontalan rendesen megtanulni a pályát, beleértve a hossz-szelvényt. Furcsa ezt egy olyan verseny után leírni, amin nem először indulok, sőt ahol már biciklivel is mentem párszor, de mégis. 

Ennyit arról, hogy rendszeresen fogok írni... De nem adom fel.

Mivel viszont ez az eddigi két legjobb (futó) versenyem volt a Zúzmara és a BSZM, ezért mindenképp akartam írni róluk. Sőt tulajdonképen hosszabb futások során már többször is megfogalmaztam, hogy mit akarok írni, de nem jutottam odáig, hogy le is írjam. Na de most:

Szóval, készülök a félmaraton egyéni csúcsom megdöntésére, a két hét múlva esedékes Vivicittá félmaratonon. Saját magam által készített edzésterv alapján, amit nagyon élvezek, mind a szezon megtervezését, mind a konkrét edzésterv készítést, mind pedig annak végrehajtását. Ja, és persze a folyamatos alakítgatását, egyrészt mert nem mindig tudok mindent pont aznap megcsinálni, másrészt pedig azért figyelembe veszem az érzéseket is. Mára például eredetileg egy bemelegítéssel és levezetéssel együtt kb. 40 perces, sprintelésig gyorsuló fokozó futást jelentő Polar running tesztet terveztem, de a csütörtöki edzés után úgy éreztem (illetve láttam a kardióterhelések alapján), hogy a közepes hét végére most már csak egy laza futás kell, nem kell ennyi pulzusemelés. Szóval végül csak egy 6 km-es laza kocogásra mentem ma el. Még egy kemény hét lesz, aztán az utolsó, laza, rápihenős, rákészülős hét. (Így viszont a hétfői edzésbe beleteszek némi kis HRZ5-ös futást is, mert igazán magas pulzusos edzésem egyáltalán nem volt, hetek óta – ez lett volna a fő motiváció a running teszthez is.)

Na de vissza a két versenyre. De előbb a szezonomról.

Sok-sok éve nem volt bejegyzés. De most, hogy újra a maratonira (is) készülök, rájöttem, milyen jó, és az edzések és maga a verseny tervezése szempontjából is hasznos, hogy annak idején olyan sok mindent leírtam, szóval úgy gondoltam, megpróbálom ismét leírni az edzéseimet. 

Szóval nem annyira a napjaimról fogok írni, főleg nem a gondolataimról (bár ilyen ötleteim is vannak, de azt biztosan nem itt, hanem esetleg majd egy másik felületen...), hanem az edzéseimről, felkészülésemről. Szóval ez egyfajta edzésnapló lesz. Nem feltétlenül azért, mert bárkit érdekelne rajtam kívül. Hanem mert engem fog érdekelni majd évek múlva, hogy hogyan is volt ez.