Futás…
Kis koromban nemigen szerettem. Sőt, még gyalogolni sem. Amikor gyorskoriztam, 2-3 ligetkört kellett futni, kevesebbet, mint a többieknek (mert kezdő voltam), de nem szerettem. Aztán tavasszal elkezdtem evezni (2004 márciusában). Néha kellett, Gabinál (Farkas Gabi, az első edzőm) mindig egy Margithidat futottunk, ez akkor 12 percembe tellt. Emlékszem, amikor először indultunk el szigetkörre, de nem futottuk végig, csak egy kis kört, mert nem bírtuk volna. Péternél (Reisinger Péter, a második) aztán átvette a helyét a foci, ritkán futottunk csak; kezdetben Árpádhidakat, később is legfeljebb egy-egy kört. Nem szívesen csináltuk, bár tudtuk, hogy kell.
Úgy előttem vannak még mindig a lecsalt szigetkörök – főleg telente, mert hát kinek volt kedve a hóesésben loholni? Szinte soha nem futottuk végig, a minimum, hogy a Szállodáknál bejöttünk, és a Zenélőkútnál ki, így kikerültük az Árpádhidat és a szigetspiccet (nem nyertünk vele sokat, csak azt a pár percet, amit futás helyett sétával töltöttünk). Néha-néha lelkiismeret-furdalásom volt miatta, nem is írtam be soha az edzésnaplóba azokat a köröket, amelyeket nem futottam végig. De még mindig nem szerettem.
Jöttek a hegyifutások, a Hármashatár-hegy (HHH) emelkedőivel. Eleinte ezt sem szerettem, de Péter megtanított, hogy kell lejtőt futni. Az emelkedők sajnos azóta sem mennek, de lejtőt kevesen futnak nálam gyorsabban. A panorámakört hosszúnak és unalmasnak tartottam. E mellett még sokszor jeges is volt a pálya, nem egyszer estem el. A legemlékezetesebb „landolásom” a következő volt: Péter futott mögöttem, elcsúsztam még valahol a reptér előtt az erdőben. Nagyon fájt mindkét térdem, de egy pillanatra sem engedett megállni. Nagyon fájt mindenem. Mindig azt hittem, hogy már csak egy kanyar, és vége; de sokszor nem is. Nem szerettem a hegyet. Egyszer Kristóf (alias Csíkos) kölcsönadta a rádióját, és rájöttem, mennyivel jobb úgy. Közben rádöbbentem, hogy a reptéri emelkedőig kell csak kibírnom az erdőt, onnantól már simán kibírom; egyrészt túlvagyunk a felén, másrészt több a lejtő, mint emelkedő.
Az ezt követő szezon a betegségem miatt kicsit kiesett edzések tekintetében. Küzdöttem, de vagy két évig nagyon nem ment semmi.
A hegyifutások miatt kértem következő karácsonyra mp3-lejátszót. Ekkor már Anna (Buday Anna, aki azóta már dr.) volt az edzőnk. Nem futottam soha gyorsan, de kezdtem élvezni a hegyet. Bár már voltak két csúcsos edzések is, főleg a tél vége felé, ezeket utáltam, de kezdtem végig bírni a szigetkört. De csak ennyit, mert egész szezonban hiányzott az állóképesség, hiszen két évig (főleg telente) nem edzettem annyit, mint amennyit kellett, lehetett volna.
De aztán idén télen!
Valahogy mindig úgy alakult, hogy nem fértünk föl az ergókra* Petivel (Szilassy Péter, akivel idén együtt indulunk az Országos Bajnokságon [Szegeden, július 17-19 között] kormányos nélküli kettesben, kormányos négyesben, utánpótlás kielboatban és nyolcasban), így mindig futás lett a vége. Azt hiszem, már egyszer futottam duplát, de nem volt nagyon jó. De idén volt jópár két kör, sőt, olyan is, amikor 3 nap alatt 6-7 kört is letudtunk. Egyre jobban megszerettem a futást. Rájöttem valamire, de erről majd később!
Néha az elvet, hogy mindig MI futunk, untuk, bár futni szerettünk. Egy ilyen dupla közben létrehoztuk a Danubius Futó Clubot (DFC). Én pedig már korábban eldöntöttem, hogy egyszer szeretnék hosszabb távokon is indulni. Ki is tűztem magam elé a célt: szeptember 6-án félmaraton. Volt időszak, amikor biztos voltam benne, hogy őszre képes leszek lefutni, sőt, volt, amikor azonnal indulhattam volna, neki a huszonegynek, ment volna, igaz, később el is bizonytalanodtam. Egyik nap orvostól későn értem le edzésre, és nem volt kedvem se ergózni, se kondizni, szó nélkül elindultam, ls lefutottam életem első tripláját. Már előtte kiszámoltam, hogy 6’/km tempó, az kb félórás szigetkör, amit bármikor tudok (elvileg?) futni, ezzel 2h 6’ a félmaraton, ezt tűztem ki magam elé célul. 30’, 35’ és 31’ lett, 1:36’ összesen, ha erre mégegy 31 perces kör jön, megvan a cél. Itt jött egy kis bökkenő. Amikor ezt futottam, már nem éreztem teljesen jól magam, két nappal később pedig kijött a tüdőgyulladásom. Másfél hétig nem edzhettem, az utána levő időszak pedig a vízreszállás és pakolás miatt újabb két hét érdemi edzésmunka nélkül. A majd egy hónap kihagyás viszont eléggé visszavetette a formámat, és megint nem ment semmi, a szimpla körök sem mindig "működtek", hát még a vissza Árpádok, vagy a kettők… A Vivicittá 12 km-én többször is elbizonytalanodtam, hogy végig tudom-e futni, és szeptemberre fel tudok-e készülni a félmaratonra. Lefutottam, de többször is belesétáltam, és 74 perc 12 km-en nem acélos idő, 35 perces köröknek felel meg. De legalább magamnak meg tudtam mutatni, hogy néha elég lehet a puszta akarat is, mégha más nincs is. Ja, és különben sincs már visszaút, mert még a Vivicittá előtt beneveztem a Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonra. Tudom, hogy menni fog, csak akarni kell; de azt nagyon!
Apropó, akarat. Említetem, hogy rájöttem valami fontos dologra. Ez pedig az, hogy mire való a futás? Néhány dolog gyorsan eszembe jutott:
1) Szégyen a futás, de hasznos
2) Ép testben ép lélek
3) Nem lehet nagyon rossz, hiszen annyian művelik
Sokan azt mondják, hogy jobb futópadon futni, mint mondjuk a Szigeten, mert nem olyan unalmas. Na, ezt nem értem, az ilyeneknek nincs lelkük. Való igaz, a futás – mint az evezés is – ciklikus sport, monoton. De pont ezért nem unalmas. Meglepő, ugye? Igen, az, ehhez kellett jónéhány évig szenvednem, hogy rájöjjek. Mivel a mozgás megy magától, nem kell folyamatosan arra koncentrálnod, elég időd marad minden másra. Na persze, nem a beszélgetésre gondolok, mert az nagyon fárasztó. De ott a táj, a Margitsziget vagy a HHH környezete. Nem sokszor figyel meg valamit úgy az ember, mint futás közben. Ha az ember fáradt, mindennel próbálja magát elfoglalni, hogy ne érezze a fáradtságot. Néha úgy érzem, hogy csukott szemmel le tudnám futni a kört, – nyilván, mert ott a gumi, azon; de tudnám folyamatosan, merre mi van – és az ember különböző pontokat jelöl ki magának; pl. hol nézi meg az óráját, vagy hol melyik szélén fut a guminak, esetleg hol ugrik fel, megnézve, eléri-e már azt a faágat, amelyet hónapok óta nézeget. A tájon kívül is van mit csinálnod, ember, jöjj rá, ember vagy! És mivel ember vagy, kaptál a Teremtőtől egy „golyót”, amit mindig a nyakadon hordasz. És abba meg kaptál gondolatokat. Ha unatkozol, morfondírozz, gondolkozz az élet nagy kérdésein, vagy hogy mit csináltál aznap, mit fogysz másnap; vagy hogy kedvenc matek(faktos)tanárunktól lopjunk ötletet, egy matekfeladaton. Időd van, sportolsz, de a szellemedet is rendbe teszed. Ehhez persze az kell, hogy ne bömböljön semmi a füledbe. Lehet persze, úgy is, de az már nem az a futás. A zenével amúgy is vigyázni kell. A kezedet ne foglald le, az kell a futáshoz, meg energiát vesz el a futástól. Egy lassú szám pedig nagyon lelassít, egy túl pörgős pedig azonnal „ellövetheti minden puskaporodat”, hamar kifuthatod magad. Bár, ha jó zenét előre beállítja az ember, akkor néha segíthet, ha az ember nagyon fáradt.
Remélem, kezditek érteni, mit jelent nekem, mint egy amatőr futónak a futás. Most már csak azt szeretném leírni, mi is az a félmaraton, és miért akarom annyira. A versenyt rendező BSI (Budapest SportIroda, www.futanet.hu ) mottója erre a távra: „Elég hosszú, hogy nagyon büszkék lehessünk a célbaérésre, de nem annyira hosszú, hogy ne látszódjon a vége” a NIKE főszponzor pedig így aposztrofálja: „A legyőzhető távolság”. S hogy miért vállalkozok rá? Egyrészt mert tudom, hogy képes leszek lefutni, másrészt szeretem a kihívásokat (utóbbit már egy-kétszer megtapasztalhattátok…).
És bár tudom (Vörösmarty után szabadon – egyik kedvenc versem a Nem tudhatom… [Radnóti] után), hogy menni fog, mennie kell, de nagyon jó lenne, ha néhányan eljönnétek, és a pálya szélén bíztatnátok, mert hosszú az a 2 óra, szükségem lehet rá.
Szeptember 6-án 10 órakor rajtolunk a Városligetből, és 12:06-kor szeretnék célba érni. (A rajtszámomat már tudom: 1299.) A pontos útvonal még nem ismert, mert sok az építkezés a városban. De szeretném, ha néhányan (egy-egy később-) megbeszélt helyen várnátok a mezőnyt, benne engem is, és segítenétek a cél felé, hogy aztán szeptembertől továbbra is egymást segíthessük a célok (pl. az érettségi) felé [ez de költői lett! J].
Ha ráértek, és jönnétek szurkolni, írjatok ide gyönyörű írásom alá egy kommentbe, hogy jönnétek, vagy küldjetek egy e-mailt, a címemet megtaláljátok balra fent, de azért itt megismétlem: ............... , de akár az osztályhonlapon keresztül is jelezhettek; azt, hogy hol találkozzunk, kb mikor, és hogy esetleg mi legyen nálatok (pl. víz, szőlőcukor, stb), majd megbeszéljük, csak jó lenne, ha mihamarabb tudnám, hogy kikre számíthatok.
Az évnyitón, a suliban :S és esetleg a könyvosztáson találkozunk, de remélem, szeptember első vasárnapján is! Addig is szép nyarat kívánok mindenkinek! Mozogjatok sokat! :D
__________________________
* ergo/ergó/ergométer = egy evezős gép, amelyen egy mini computer is található, ami méri a sebességet, a megtett utat, stb. (Ja, borzasztó unalmas és fárasztó)
