A Congregatio Jesu alapításának 400 éves jubileuma Rómában, 2009. október 4-9.
Október 3-án, szombaton, az este 8 órás találkozás után, a – nem kevés élelmiszerrel megrakott – táskákat bepakoltuk a két kisbuszba, énekeltünk, imádkoztunk, hogy utunk jól sikerüljön, majd pontban kilenckor elindultunk Hegyeshalom felé. Bécs, Klagenfurt, Villach, Udine, Bologna és Firenze érintésével, többszöri pihenő után vasárnap délután 4 körül érkeztünk meg a római Szent István házba, ahol a szállásunk volt a hét alatt, és ahol Brigitta és Anna nővér már várt minket. Elfoglaltuk a szobákat, majd az esti program egyeztetése után a csapat egy részével – vasárnap lévén – meglátogattunk egy közeli templomot. Kicsit elkalandoztunk, mégsem késtünk el, mivel a mise egy órával később kezdődött, mint, ahogy tudtuk, így a kezdetéig hátralévő háromnegyed órában sétáltunk a környéken.
Másnap, hétfőn délelőtt rögtön megtapasztaltuk a valódi olasz mentalitást a közlekedésben, amíg elértük a metrót, aktuális úti célunk, a Falakon kívüli szent Pál (San Paolo fuori le mura) bazilika és a Circus Maximus (Circo Massimo) felé. Előbbi – a többi római templomhoz, bazilikához hasonlóan – hatalmas és gyönyörű. Itt található szent Pál sírján kívül körbe az oszlopok fölött a pápák arcképe, szent Pétertől II. János Pálon ás XVI. Benedekig. Ha igaz a legenda, a világvége közel lehet, mert már csak hét hely maradt Benedek után. A bazilika kertjében elköltött tízórai és pihenő után indultunk tovább a római kocsiversenyek helyszínére. A circusnál szétszéledtünk, fotózkodtunk, és megcsodáltuk, ahogy két lovas csendőr vágtázott fel-alá az arénából megmaradt füves pályán. Ezután visszatértünk a szállásunkra, ebédeltünk, majd ismét bementünk a (bel)városba, a Piazza del Popolora, itt kezdődött a hivatalos program. Előző nap már megkaptuk kis hátizsákunkat, benne néhány hasznos füzetkével, emléktárggyal, és a sárga kendővel. Utóbbi sárga színe ugyan sokunknak nem tetszett, hamar rájöttünk azonban egy nagy előnyére is. Mivel sokszor nem tudtuk pontosan, merre kell menni, de a német csoport tanácsa, amegyet egymásnak mondtak: „nur die Gelbe!”, azaz „csak a sárgát!” jó útjelzőnek bizonyult.
Itt, a Popolon összegyűlt az összes csoport, majd megérkezett Ward Mária is. Egy lelkes csapat ugyanis, 2003 óta szakaszokban megtette azt az utat, amelyet egykor Ward Mária is, a németországi Lüttichtől egészen Rómáig, gyalog. A téren egy kis igeliturgia keretében őket köszöntöttük, majd a téren álló templomban meghallgathattuk az egyik angliai iskolából érkezett kórus kisebb koncertjét. Ezalatt a templom előtt még sokan „Ward Máriával” készítettek közös képeket. A kórus meghallgatása után még a környék nevezetességeit látogattuk meg, így a Spanyollépcsőt, a Pantheont, és a Trevi kutat is. Este még volt egy koncert a szent Ignác templomban, de a csapat jelentős része helyette hazament pihenni.
Kedden a csoportunk nem volt egységes, többféle program közül lehetett választani. Hivatalosan délelőtt angol, délután német nyelvű szimpózium volt, de ezekre az előadásokra csak Judit nővérék mentek el. A maradék csapat kb. fele a Vatikáni múzeumot látogatta meg reggeltől délig. A másik fele pedig a Szent Péter bazilikát tekintette meg. Itt egy kicsit mulatságos eset történt. Tudni kell, hogy a bazilikába belépés előtt mindenkit átvizsgálnak, különösen is felhívják a figyelmet a zsebkések tilalmára. Nekünk ez nem jutott reggel eszünkbe, így négy nővérnél és nálam is volt bicska. Hát, igen, a felfegyverzett nővérek… Brigitta nővér és Zsuzsa néni összeszedte ezeket, és bevitte Judit nővéréknek az előadásra. Először a kupolába mentünk fel, ahonnan gyönyörű a kilátás. Szerencsénk volt, mert reggel még nem volt sor, de amikor leértünk, már végeláthatatlanul kígyózott. Ezután mentünk le az altemplomba, a pápák sírjaihoz, köztük szent Péter, és természetesen II. János Pál nyughelyéhez is. A délelőtti program vége maga a bazilika volt, ami sajnos – a sok turista miatt – templomi hangulatot egyáltalán nem adott, hiába ez a világ második legnagyobb temploma. Természetesen megnéztük mind a Pietá, mind a Péter-szobrot, valamint a bazilika kövezetén az esztergomi bazilika hosszúságának (vagy inkább rövidségének) jelét.
Ez után találkoztunk a csoporttal a Szent Péter téren, átvettük az ebédcsomagot, majd a többi csoporthoz hasonlóan, egy füves területen leültünk ebédelni. Délután sem mentünk együtt, a szimpózium mellett néhányan azok közül, akik reggel a múzeumban voltak, a bazilikába mentek, míg a csoport nagy része a Capitoliumot, Forum Romanumot és a Colosseumot néztük meg. Ezután a Szent péter bazilikában szentmisén vettünk részt. Aznap este is lett volna egy koncert, de ezt nem hallgattuk meg, mert másnap korán keltünk, helyette hazamentünk pihenni.
Szerdán pápai audiencián vettünk részt. Már 8 órakor ott voltunk, így jó helyen, a 8. sorban ültünk. Pontban tízkor megjelent a pápa a pápamobillal, körbement a téren, nagy üdvrivalgások közepette. A pápa szokás szerint felsorolta a csoportokat, akik bejelentkeztek erre, ilyenkor az adott csapat feláll és integet, esetleg énekel valamit. Az előre ismertetett program szerint a Congregatio Jesu hívásra skandálni kezdtük, hogy „Mary Ward santa presto”, azaz, hogy avassák szentté Ward Máriát. A pápa sok más nyelv mellett magyarul is szólt, és megáldott minket és családjainkat is. Délután a Santa Maria Maggiore bazilikát, és a gyönyörű mozaikjait, majd a Lateráni bazilikát – benne a pápai trónnal – néztük meg.
Este még sor került néhány elmaradásunk pótlására. Minden diák elmesélte, hogy miről szólt a pályázata, amellyel ezt a zarándokutat nyerte, közben Judit nővértől sok érdekességet tudhattunk meg iskoláink, és a magyarországi rend történetéből.
Csütörtök délelőtt a Ward Mária Rómája elnevezésű sétán vettünk részt a füzetke segítségével, amelyet a hét elején a csomagunkban kaptunk. Olyan helyeket – főképp templomokat – látogattunk meg, ahol Ward Mária is járt annak idején. De megdöbbentő dolgot is láttunk. A Campo de’ Fiori téren egy kirakatban egy sorban Sztálin, Che Guevara, Hitler, valamint János Pál és Benedek pápák… De ezen a napon látogattuk meg a Római Magyar Intézet és a Pápai Magyar Akadémia közös épületét is. Előbbiben egy érthetetlen, kissé megbotránkoztató kiállításra bukkantunk, utóbbit viszont ízlésesen, szépen alakították ki a Rómában tanuló magyar papok számára. A csütörtök volt az ünnepi szentmise napja is, mégpedig a Szent Ignác templomban. A mise elején a csoportok 1-1 képviselője bevonult hazája zászlójával, így mutatva meg, hogy hány országba jutott el Ward Mária alapítása 400 év alatt. A szentmise sok nyelven folyt, mindenki elolvashatta angolul és németül, hogy miről szól az adott szöveg, de különböző részek más-más nyelven hangzottak el, az olvasmány például spanyulul, az evangélium németül, míg a szentbeszéd angolul. Magyar szót is hallhattunk, az egyik könyörgés – a szegényekért – magyarul hangzott el. A miatyánkot pedig mindenki az anyanyelvén mondta, érdekesen hangzott, és a magyart olyan lassan mondtuk, hogy már mindenki befejezte, nekünk még volt három sorunk hátra…
Este egy pizzériában voltunk „búcsúvacsora” gyanánt, a tartomány vendégeként, hatalmas pizzát ettünk, és hozzá jó olasz bort.
Péntek, október 9-e volt az utolsó napunk az „Örök városban”. Délelőtt a szent Anna templomot és katakombát; majd a rend két központját, az ún. generelátusokat látogattuk meg. (Ward Mária alapította tartományok, (régi nevén az „angolkisasszonyok” rend) nem egyformán változott, egy részük 2002-2004-ben felvette a Congregatio Jesu (CJ) nevet, míg a másik rész megmaradt az IBVM, azaz a Boldogságos Szűz Mária Intézete elnevezésnél, ezért van két központ, holott közös az alapító. A két ág közeledik ugyan egymás felé, de még vannak kérdések, amelyek tekintetében nem sikerült megállapodni, de a jubileumi ünnepség közös volt.) Először az IBVM, majd a CJ központ következett. Utóbbi helyen egy koncertet is hallgathattunk, majd egy nagyszabású svédasztalos ebédet fogyasztottunk el. Anna és Brigitta nővértől itt búcsúztunk el, mert innen mentek ki a reptérre. Mi is innen indultunk, délután 3 óra körül. Hazafelé Firenze előtt dugóba kerültünk az autópályán, majd Villach körül is álltunk egy parkolóban egy órát, mert a sofőrök elálmosodtak. Végül fél 10 körül értünk haza, ahol a rendházban Brigitta nővérék tízóraival vártak minket.
Így telt az élményekkel teli zarándoklat Rómában, a mi kis, 20 fős csoportunkkal. De megígértük egymásnak, hogy tartunk még egy találkozót, újra összejövünk, felidézzük a Rómában töltött hetet. És ahogy elbúcsúztunk, a következő 400 éves jubileumra is megyünk…
