Maratonista vagyok!
Megcsináltuk, lefutottuk! Peti is, és én is célbaértünk. Az időm: 4:08'34", elsőre nem is rossz.
Majd még lesz hosszabb poszt is, de most aludni kéne. Röviden azért leírom, mi volt. A legfontosabb, nem volt fal. 30 után kezdett nehezedni, de nem volt hirtelen nehézség. Ahogy fogyott a táv, az utolsó tíz kilométer fokozatosan lett egyre nehezebb. A Margitsziget környékén nagyon szenvedtem, a Nyugati téri felüljárótól viszont egészen rendben volt, sőt az utolsó két kilométerre még jócskán tudtam erősíteni. Az első felén 5:30-5:45 közötti kilométereket futottam, a második felében nagyobb volt a szórás, ott bőven akadt 6 perces ezer is, sőt egy hétperces is. A hangulat nagyon jó volt, a futótársak biztatása is jól esett, ami a hátamon lévő "első maratonom" feliratnak is köszönhető.
A másik fontos, hogy - bár reggel még eléggé esett - a rajt előtt kevéssel szinte teljesen elállt az eső, és végig legfeljebb szemerkélt, így a 12-15 fokkal együtt tökéletes futóidő volt. Legfeljebb a pocsolyák okoztak gondot, amiket kerülgetni kellett. De ez a legkevesebb. :)
A maratoni célbaérés semmihez sem hasonlítható. Talán kicsit az OB-győzelemhez, de ez egészen más. Az csak pár percig tartott, az szinte könnyű volt. Itt, ahogy fogyott a táv, egyre inkább sejtettem, hogy meglesz, de tudtam, hogy még nagyon nehéz lesz. Aztán az utolsó 5-6 kilométeren minden ezer után egyre inkább elhittem, hogy sikerülni fog. Nagyon fájt, most is fáj, lépni sem tudok, kicsit "még a létezés is fáj". De megérte. Maratonista vagyok.
Szóval, hogy Pheidippidészt (Φειδιππιδης), a marathóni hírvivőt idézzem ismét:
Νενικήκαμεν (Nenikékámen), azaz Mi győztünk!
Folytatás? Félmaraton még sokszor, talán 30 kilométer is néha-néha. Maratoni? Egyszer biztosan. Lehet, hogy jövőre, de az is, hogy csak évek múlva. Nagy élmény, de kell a motiváció, a fej, anélkül nem lehet megcsinálni.